HTML

szentföldön jártam

2010 tavaszán keresztény zarándoklaton vettem részt Szentföldön. Az ott látott, érzett élményeimet szeretném leirni.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Az első nap

2010.06.16. 14:15 szentföldön jártam

Április 30. péntek

Tel-Avivba Zsuzsa, egy magyar származású zsidó idegenvezető fiatalasszony várt bennünket. Ő volt velünk végig a 7 nap alatt.  Nagyszerű teremtést ismerhettem meg ebben a vidám zsidó lányban, aki nemcsak emberként, de idegenvezetőként is jelesre vizsgázott a hét nap alatt és  azt hiszem mindannyian a szívünkbe zártuk őt..  Légkondis busszal mentünk Tibériásba, ahol két napig a szállásunk volt. Útközben Zsuzsa mesélt életéről, hogyan került Izraelben, családjáról, gyerekeiről, és a zsidóságról, akik egyre nagyobb számban visszatérnek ősi hazájukba. Igaz, történelmi léptékkel maga az állam még igencsak fiatal, (1947-ben lett önálló állam) ám Izrael földjének, népeinek több ezer éves történelme van. Itt ringott három világvallás bölcsője, és hatvan éve itt, a bibliai ígéret földjén találtak új hazára a holokausztot túlélő zsidók. Büszke gyökereire és itthon érzi magát Izraelben, érzi a hovatartozását, melyet saját akaratából választott. Minden szavából sugárzott a szeretet. Kiváló szervezőnek is bizonyult.  Ment minden, mint a karikacsapás, nem kellett a bőröndünket cipelni és a szálloda is remek volt, nem beszélve az étkezésről, azt hiszem ilyen bőséges választékkal, rengeteg zöldséggel és kedves emberekkel a magyar szállodákban is szívesen találkoznék. Tibériász, Galilea fővárosa 209 méterrel a tengerszint alatt helyezkedik el a Galileai-tenger délnyugati partján. I.e. 20. körül alapította Nagy Heródes fia.  Szállodánk ablakából  szép rálátás nyílt a tengerre.

Reggeli után, pihenés nélkül nekivágtunk az első csodálatos napunknak. Az időjárás kedvezett nekünk, nem volt túl meleg, 24-26 C fok kellemes napsütéssel fogadott.  Első színhelyünk a Nyolc Boldogság temploma …….csodás környezettel, pálma és olajfák, virágokkal körülölelve, karnyújtásnyira a Galilei tengertől. Elakadt a szavam, ennyi szépség láttán. Nyolcszögletű templom a nyolc erényt jelképezi, kápolnája azt a helyet, ahol Jézus elmondta a hires Hegyi Beszédet:  ”Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, ….és megnyitván száját, tanítja vala őket.” (Máté 5:1-2.)

„Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.

Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.

Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.

Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.

Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

Boldogok a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.

Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.

Boldogok a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.”,

(Máté 5:3-10.)

 

Kinn a szabadban pálma-és olajfák között tartottuk az első misénket., melyet a fiatal Gábor atya vezetett. Szavai egyszerűen törtek elő, lelkem mélyéig hatoltak. Egyszerű példabeszéde, egy ember…. bemegy egy idegen ember házába, nem visz be semmit, és nem visz el semmit, csak átmegy rajta….. mégis vitt, és otthagyott ……és el is vitt valamit.    Már az első nap megérintett. Éreztem, hoztam ide valamit, hitet, szeretetet, reménységet és tudtam itt is hagyok valamit a szívemből, lelkemből és haza is viszek valamit, amit ma még nem tudtam megfogalmazni magamnak.   A Golán fennsík csodás banánültetvényei üdítő színfoltok, itt a termést valami hálófélével védik. Megnéztük Tabghát. görög jelentése, Hétforrást jelent, mivel régen hét forrás találkozott ezen a helye és ömlött a Gelileai-tengerbe. (Ma öt forrás maradt meg.)

Kenyér-és Halszaporítás templomát, a kőasztalt, ahol ez a csoda történt ma is oltárként használják. Az oltár előtt lévő mozaik a kenyereket és a halakat ábrázolja, a kereszthajóban csodálatos vízimadarakat és növényeket ábrázoló mozaikok szinte sértetlenül láthatóak. Emberábrázolás itt sehol nincs.  Majd igazi halászhajóval behajóztunk a tengerbe. Könny szökött a szemembe, amikor az árbócra felhúzták a magyar zászlót és mi elénekeltük a himnuszt, majd hálát adva a Teremtőnek könnyeinket nyelve, a Jézustól tanult imádságunkat, a Miatyánkot. Zsuzsa az idegenvezetőnk felolvasott a szentírásból:

 

„Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe hálót vetnek vala: mert halászok valának. És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mivelem, hogy embereket halásszatok.

Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt.”

 

Ekkor a halászok, leállították a motort, Zsuzsa megkérte Ipoly atyát, vegye át a szót.. Ipoly atya megilletődve mondta, nem kell itt most szó, beszél a csönd. Valóban nem kellett a szó. A tenger sima volt, mint a tükör, megtört rajta a nap fénye, amely a felhőkön át zöldes, rózsaszínes árnyalatot kölcsönzött a víznek. Csönd volt, végtelen csönd és valami nagy-nagy békesség. Befelé a lelkem mélyére néztem és láttam lelki szemeimmel Jézust a halászaival. Fantasztikus volt az érzés, amely zsigereimben, mint valami meleg áramlat, szétömlött. Boldog voltam és könnyeimmel küzdöttem. Teremtő Istenem köszönöm Neked, hogy megérintettél, hogy velem (velünk)  voltál azon a kis halászbárkán.

 

Megcsodáltuk a Kaparnaumot, a zsinagóga romjait.  Kb. Krisztus után 300-ból származó fehér mészkő zsinagóga romjairól, amelyet bazilika stílusban építettek, azt tartják, hagy annak az eredeti zsinagógának a helyén áll, ahol Jézus kezdte tanításait, galileai tartózkodása alatt. Itt találkozott első tanítványaival is, itt gyógyította meg Péter anyósát és sok más csodát tett.  Itt tartotta példabeszédet a magvetőről, a konkolyról a búza között, a mustármagszemről, a földeken elrejtett kincsről és a halászhálóról. A zsinagóga maradványain, a hatalmas kőoszlopokon, mindenütt a zsidó szimbólumok, pl Dávid Csillaga, a Szent Frigyládát vivő szekérábrázolás, a menóra, sófár, de láttuk az olívabogyó-zúzó malmot, az olajprést is, amelyet liszt készítésére is használtak.. Láttuk Péter házát, melyet a bizánci oktogonális templom maradványai alatt találtak meg. Erre épült a mai új templom, amelynek közepén, elkerített fémhálón keresztül lelátni Péter egykori lakhelyére.

 

A Szent Péter Elsősege  kápolna,  (Mensa Christi- Krisztus asztala) a tengertől karnyújtásnyira áll. A fekete bazalt sziklákon jelölve az a hely, ahol Jézus harmadik alkalommal jelent meg tanítványainak, halálát követően.

 

„Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem ismerék meg, hogy Jézus van ott.” Itt együtt ettek, és Jézus kinevezte Simon  Pétert Elsőségi tisztségbe (ekkor nyílt fel a tanítványok szeme és ismerték fel Jézust) ezekkel, a szavakkal:

 „Legeltesd az én bárányaimat!” (János 21:15:17).

 

A templomot a ferencesek építették 1934-ben bizánci alapokra és a sziklára, amely a padló közepéből áll ki, és amely az az „asztal” amelyen ettek.  A parton néhány kavicsot szedtem ki a vízből, amely olyan sekély volt, hogy a köveken begázolhattam. Zsebembe rejtettem, apró tárgyi emlékként…. Az első nap annyi élményt kaptunk, hogy szinte fel sem tudtuk fogni hol is járunk, mit látunk, mit érintünk az ősi kövek között.

 

A vacsora fenséges volt, majd levezetésként egy rövid esti sétára indultunk Gertivel.  Péntek lévén, sok helyen tapasztaltuk, hogy a zsidó férfiak és nők, esti imádságuk után az utcán vidáman ünnepelnek. Sok gyerek is volt az utcán, szépen öltözve, fekete kalappal a fejükön. Meglepő volt, számomra legalábbbis úgy tünt, mintha egy szórakozó hely lett volna, ahol a fiatal zsidó fiúk hajlongva, hangosan imádkoztak, de nem együtt, hanem külön-külön egymástől függetlenül  imádkoztak. Olyan volt, mint a bábeli zűrzavar. Zsuzsa később elmondta, hogy ez természetes, ezzel a hajladozássl zárják ki a külvilágot és mélyülnek el, ki-ki saját imájában.  Az esti Tiberias gyönyörű, no és a reggeli is, a szállodánk szobájából a Golán fennsík hegyeit és a Galilei tengert láttuk.

 

Mint egy zsák, úgy zuhantunk álomba. Reggel 6-kor ébresztő!

 

  

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szentfoldesen.blog.hu/api/trackback/id/tr612086241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása