szentföldön jártam

Május 5 szerda

Qunram, (Kumrán)  Sivatagi ízelítő, mise a sivatagban, Hol-tengeri fürdés, Masada.

A szokásos reggeli hajrá után indult velünk a busz Qumran felé. Fantasztikus sivatagi táj fogadott és perzselt már a kora reggeli nap. Útközben újra találkoztunk a beduinok nomád életével, amely a bibliai időket idézi.. Zsuzsa mesélte, ők külön saját törvényeik szerint élnek, amelyek hasonlítanak Mózes törvényeihez, akit a beduinok nagyrabecsülnek és tisztelnek. Mesélt tiszta, önzetlen vendégszeretetükről. Vendégeiket a legfinomabb kecskeszőrre ültetik, tiszteletükre állataikból frissen vágnak és készítenek étket. Ma is az állattartás a fő megélhetési forrásuk, de életükbe nekik és belépett a modern világ vívmánya, a mobiltelefon és a parabola antenna, gépjármű Asszonyaik kézművességgel, művészettel foglalkoznak, ők többnyire mindig otthon vannak.    A kész tárgyakat eladják az idegenforgalomba. Kedvességüket egy fotózás alkalmából megtapasztaltam. A sivatagi útszélén megálltunk és egy alkalmas helyet választottunk reggeli misénknek. Oltár nem lévén, az atyák egy kődarabot neveztek ki és terítették meg, még virág is volt rajta, a sivatag virágja, melyet egyikőnk letépett. Gábor atya ma is megöntözte lelkemet szavaival. A sivatag megfogott, belépett a lelkembe. Mise után megkértem Ipoly atyát, adjon itt egy kevés időt, hadd fussak fel a hegyekbe. Nevetve beleegyezett, na jó csak öt perc…..  Gábor atya és még néhányan a csoportból mikor látták hova indulok, jöttek utánam.  Megmagyarázhatatlan késztetést éreztem: muszáj, hogy a talpam érezze a sivatag homokját, a kezem tapintsa a lágyan szemcsés sárga homokot, éreznem kell a sivatagi szél fuvallatát, a perzselő nap fényét…….és még valamit…..éreztem, hogy egyedűl kell pár percet eltöltenem,  Jézust  éreznem itt magam mellett, látni véltem lábnyomát, ahogy előttem halad…..ahogyan besüppedt lábam a selymes homokba, mintha a kezemet fogná, ......  futva,  velem..... Nem tudnám megfogalmazni, mit éreztem ezekben, a percekben, de nagyon-nagyon boldog voltam, sírtam és nevettem egyszerre……. 

Indultunk tovább… hamarosan beértünk. Qunranba, igazi kis oázis fogadott bennünket, olyan csodás virágok, amelyek csak ezeken a sivatagi sziklákon virágoznak. Ihattunk frissen facsart gyümölcslét, arcunkat megmoshattuk, a tiszta mosdókban. Elsőnek rövid filmvetítést láttunk, ami nagyon megérintett. Azt a kort hozta vissza, amikor emberek éltek itt,  a Krisztus előtti és utáni éveket. Életüket, mindennapjaikat, étkezési szokásaikat, imádkozásaikat, a szent iratokat, amelyeket állatbőrre csodálatos írással fektettek le. Kumrán több mint 2000 évvel ezelőtt a föld legmélyebb pontján a Nagy törés Völgyében egy virágzó település volt. Krisztus előtt 150 és Krisztus után 68 között az esszénusok közössége talált itt magának egy ideálisan elzárt helyett, az imádkozáshoz és elmélkedéshez. Elvonulva a város zajától, fenn egy mészkő fennsíkon, amelyről kilátás nyílik a Holt-tengerre, várakoztak az Úr eljövetelére,

Ézsiás próféta jövendölésének megfelelően:

„Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!”

(Ézsiás 5:4)

Amikor a hely romjai feltárásra kerültek, egy teljes esszénus kolostort találtak itt, hatalmas díszteremmel és étkezővel, konyhával, mosdóval, víztartályokkal, rituális fürdőkkel és egy óriási raktárral együtt, ahol az esszénusok bibliai és más szövegeket írtak át bőrre, papiruszra és vörösréz tekercsekre. Fantasztikus és megható volt mindezeket a történéseket, megjelenítve látni a filmvásznon. Amikor Titusz és a római légiók megérkeztek Jerikóba, az esszénusok elmenekültek, elrejtve tekercseiket a közeli barlangokba. A sivatag megőrizte e titkokat.   Ezen a helyen 1946-ben két pásztorfiú, akik elkóborolt kecskéiket keresték, egyik barlang mélyén bukkantak rá a híres „holttengeri tekercsekre”, melyet egy kőkorsóba rejtve őrzött a barlang több mint kétezeréven át.  A tekercseket összevágták és a piacon régiségként, árulták, majd amikor igazi értéküket felfedezték, az Izrael állam mindent megtett, hogy a tekercseket a világ minden tájáról egybegyűjtsék és összerakják. Ma már ezek a tekercsek izraeli állam tulajdonában vannak legtöbbjük a Könyv Szentélyében található a jeruzsálemi Izraeli Múzeumban.   A tekercsek felfedezése óriási hatással volt a keresztény világra, mivel azok a kereszténység születésének idejében íródtak. Körbejártuk a vár romjait, a kétezeréves köveket, megcsodáltuk kézművességüket, a kőkorsókat, szobáikat, melyekben a színek tökéletesen megmaradtak, lágy meleg színeket használtak sárga, piros, zöld, barna és ezek árnyalatait. Láttuk a szobáikat, rituális fürdőhelyeiket, és a hatalmas víztárolójukat, amelyben a vizet a vár tövében összegyűjtve, állati erővel, teve és szamárháton hordták fel. Utunk folytatása a Holt-tenger, ahol két órát lebeghettünk a langyos sós vízben.  Ezen a részen sajnos nem volt iszap, amivel fájós vállamat bekenhettem volna, de éreztem (20 percnél többet nem szabadott egyszerre a vízben tölteni) enyhült a fájdalom a vállamba, könnyebben tudtam mozgatni. Vásárolhatunk itt a Holt tenger híres Ahava termékeiből, mely lehetőséggel mindnyájan éltünk, igen sok kozmetikai terméket vásároltunk.  A délután hátralévő részét is csodálatos élménnyel töltöttük meg. Zsuzsa elvitt minket Masádába. Lanovkával mentünk  fel az erődítménybe.   Hát ez valami fantasztikus, a sivatag közepén 450 m. magasságban a Holt tenger szint felett. Az erődítményt Nagy Heródes építette és erősítette meg. Ezt a helyet nagyon nehéz volt megközelíteni, az egyedül odavezető út a keskeny Kígyóösvény volt, amely a hegy keleti részen kígyózott felfelé.  Zsuzsa mesélte:  az erődítmény stratégiai hely volt, ma a világörökség része. Itt történt, hogy az a néhány száz túlélő zsidó hazafi, akik részt vettek a rómaiak elleni zsidó felkelésben i.sz. 70-ben, amikor Jeruzsálem és a két másik erőd Heródion és Macharu elesett, Masada  volt a zsidók utolsó bástyája. A zelóták Eliézer Ben Jáir vezetésével három éven keresztül ellenálltak a rómaiaknak. Miután rájöttek, hogy az erődöt tovább nem tudják tartani a római túlerővel szemben, -ekkor már csak 967-en voltak- elhatározták, hogy inkább az öngyilkosságot választják, jobb szabad emberként meghalni, semhogy a rómaiak rabszolgaságába élni. A férfiak megölték asszonyaikat és gyerekeiket, majd sorsot húztak, ki, kit fog megölni. Nevüket cserép és anyag edényekre írták. Azonban volt néhány férfi a zsidók között, aki elbujtatta asszonyát és gyermekét, szám szerint 17-en élték túl ezen eseményeket.

Az asszonyok mesélték el a rómaiaknak, hogy mi történt.. A rómaiak, csak a meghalt zsidók tetemét találtak az erődítményben és a csendet……mely mindezt körülvette. A rómaiakban olyan mély tiszteletet ébresztett a zsidók öngyilkossága, hogy nem foglalták el az erődítményt, elhagyták a hegyet és hosszú évszázadokon keresztül senki sem merészkedett az erődítményben, csak a halott zsidók, büszke lelke él tovább ma is, a legendákkal együtt.    1970-es években tárták fel az erődöt. A zelóták utolsó napjait idéző megható emléktárgyak – a felirattal ellátott cserépdarabok, amelyekkel sorsot húztak, a rongyos öltözékek, a szandálok és a nők hajfonatai- az Izrael Múzeumban vannak kiállítva. A zsidó férfiak és nők, katonai eskütétel után sokan eljönnek őseik hősi helyére, hogy tisztelegjenek emlékük előtt. Masada a zsidó szabadságvágy és a hősiesség jelképe, az áldozatkészség, a zsidó öntudat, az erő, a megszabadulás, a lázadás, a katonai lelemény szimbóluma. Masadánál tesznek fogadalmat ma is az izraeli hadsereg speciális egységének katonái ezekkel a szavakkal:  „Masada nem eshet el soha többé!”

Borzalmasam megrázott a zsidók hősi története. Megértettem Zsuzsát, amikor nem tudott meghatottság nélkül mesélni ősei hősiességéről. Míg végignéztük a hatalmas erődítményt, melynek falait Heródes építette, templomukat a falak között, imádkozási helyeiket, a lakó és fürdőhelyeiket…. nem tudtam szabadulni a történet hatása alól.

Hazafelé a buszon csöndes imádkozás,. mindannyiunknak volt mit feldolgozni a mai napból.